2012. december 11., kedd

Sorsolás


Elsőként magyarázattal tartozok nektek, akik (remélem) már tűkön ülve vártátok tegnap este a nyertes kihirdetését.
Amikor megadtam a sorsolás napját, akkor még nem tudtam, hogy éppen aznap tudunk majd felmenni Budapestre megnézni a karácsonyi vásárt.
Felmentünk, megnéztük(sokáig tartott, mert nagyon tetszett) aztán kiraboltuk a Hobbyművész üzletét, feltúrtuk az Ikeát az áhított piros-fehér Julmys madzagért (persze nem volt már) és késő este lett mire hazaértünk.
Szóval így történt, hogy a sorsolás mára halasztódott.

Nagyon köszönöm, mind a 62 kedves hozzászólást, nem is gondoltam, hogy ennyien fogtok jelentkezni. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy az kissé szíven ütött, amikor a Mammkához címzett verset olvastam a hozzászólások között...
Az ember legalább tájékozódjon, hogy éppen kinek a játékára jelentkezik....:(

A hosszú bevezető után mutatom a Random által kisorsolt szerencsés nyertest:

aki nem más, mint Márti!  
 
Márti, szeretettel gratulálok és várom a jelentkzésedet!

13 megjegyzés:

  1. Szeretettel gratulálok Mártinak,köszönöm a játék lehetőséget!

    VálaszTörlés
  2. Szívből gratulálok Mártinak :) Erika, köszönöm szépen a játékot!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok Mártinak! :-) És köszönöm a játék lehetőséget! :-)

    VálaszTörlés
  4. Erika, kérlek nézz át hozzám!

    VálaszTörlés
  5. Kedves Erika!
    Denagyonjóóóó!!!!! Annyira vágytam erre a dobozra!
    Nagyon-nagyon örülök, köszönöm szépen!!!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm a játékot és nagyon örülök, hogy sikerült örömet szerezni a nyertesnek!!! :o))) Igazi karácsonyu meglepi! :o)

    VálaszTörlés
  7. Én is szeretettel gratulálok Mártinak!

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok a nyertesnek, és köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  9. én is gratulálok♥ és nem értem, hogy kerülte el a figyelmem a játékod....

    VálaszTörlés

Örülök a látogatásodnak és boldog vagyok, ha üzenetet is hagysz:)
Köszönöm ♥